|
Számomra egy búbos kemence látványa a régi idők emlékét, a kelt tészta illatát, meleget, békességet elevenít fel. Gyerekkoromban szüleim alsóépületében lévő búbos kemencében nagymamám sokszor sütött fonott kalácsot, kürtős kalácsot, pogácsát, édesapám pedig héjában sült krumplit, sütőtököt és nem utolsósorban dézsás savanyú káposztán füstölt oldalast, kolbászt. Azok az ízek nem hasonlíthatók semelyik modern sütőben készült ételéhez!
Elsősorban a kulináris élveztek inspiráltak a nosztalgikus késztetések mellett arra, hogy a kertben egy igazi alföldi búbos kemencét építsünk. Hála Istennek szép nagy baráti társaság ölel körül bennünket, akik családtagként szerepelnek szívünkben és ezek az emberek nagyon szeretnek nálunk enni. Ezek a momentumok is közrejátszottak a kemence megszületésében. Hét éve sikerült szert tennem egy szó szerint ezermester barátságra, ami az évek teltével a legjobb barát címet nyerte el a kapcsolatunkban. Ez az ember „DoktorÚr”, akit én kereszteltem el KemenceDoktornak. Az ő édesapja sok éven át járta az országot, búbos kemencéket épített. Sajnos kora és egészsége egyre kevésbé engedi, hogy ezt a tevékenységét folytassa, ezért egy Hortobágyon épülő kemencénél átadta apa a fiának a kemenceépítés tudományát. Az első kemencéjét az édesapja segítsége nélkül, az én közreműködésemmel a mi kertünkben építette meg 2007 nyarán. Tervek csupán a fejünkben készültek, amiket bográcsozás és borozgatás közben egyeztettünk egymással. Saját ötlet volt, hogy a kemence mellett legyen egy grillező is, hogy változatosabb ételeket tudjak készíteni. A kert állapota nem volt még végleges (a mai napig nem az), csupán egy bográcsozó, szalonnasütő tűzhely árválkodott a ház végében. Úgy gondoltam mellette tökéletes helye lesz a búbosnak. Megvártam az igazi nyár eljövetelét, jó időben akartam építkezni. Ez sikerült, ugyanis júniusban mikor az alapját kitűztem és kiástam a kemencének, 35°C fokos melegek voltak.
Nagy munkám nem volt szerencsére a 2,5×2,5 m –es alap ásásával. Mivel a terepszint alacsonyan volt a kéménynek kubikoltam ki egy komolyabb gödröt, ami 90cm mély lett. Édesapámtól tanultam, hogy ha hozzáfog az ember építeni valamit, akkor azt úgy csinálja, hogy nagyon-nagyon soká, vagy soha ne kelljen azt javítania, újjá építenie. Így hát már az alapot sem bíztam a véletlenre, a lakás építéséből kimaradt 10db 6fm –es, 12mm átmérőjű bordás betonacélt használtam fel a beton erősítésére. 
Ez a bezsaluzott rész 1,8 m3 kész betont nyelt el. A nagy melegre való tekintettel kb. 5cm magas homok kupacot képeztem körbe a beton szélén és elárasztottam vízzel, amit napjában többször pótoltam, hogy meg ne égjen a friss beton. Három hét telt el, mikor az első téglákat elhelyezte DoktorÚr az alapon. Szintén a lakás építéséből maradt meg 600 db putnoki nagyszilárdságú kisméretű téglánk, ebből épült a kemence is. Kötőanyagként habarcsot használtunk, ami folyami homokot, S54 cementet, oltott meszet és egy kevés Micropolt tartalmazott, ezt egy 250 literes habarcskeverővel készítettem. 
Hogy szép és egyforma fugák legyenek a téglák közt, 10mm átmérőjű négyzetacélt használtunk fugahézagolónak. Bal oldalt a kemence hamuzójának a katlanja készül, jobb oldalt pedig a grillezőé. Sok fél téglákra is szükségünk volt, ezeket nem kőműves kalapáccsal törtük, hanem hogy gazdaságosan és szépen dolgozzunk, asztali vizes gyémántvágóval feleztük, harmadoltuk a téglákat. 
A fél téglákat akkor kellett intenzíven „gyártanom” mikor a hamuzó katlanjával (ami egyben a kémény lábazata is) elértük a kemence fenekének a szintjét. Ekkor következett magának a kemence test lábazatának építése, ami a fenekéig csak keresztbe rakott fél téglákból állt. A kör kialakításához nem használt DoktorÚr semmiféle segédeszközt, csupán szemre rakta a téglákat hihetetlen precizitással. 
Élmény volt látni, ahogyan tégla a téglára kerül és soronként emelkedik ki a kemence alja a betonalapról. 1-1 cm –el engedte kintebb a fél téglákat DoktorÚr, 90cm átmérőtől indulva és a ami kemence fenekéhez érve 102cm –re bővült. 
A kemence projekt következő eleme a fenekének a feltöltése volt, amit apró téglatörmelékkel töltöttem fel, tömörítettem, és erre került a szintén apróra zúzott üveg. 15 zsák üveg szűk 30cm üvegréteget képzett az épülő kemence fenekében, amit száraz folyami homokkal ékeltem ki. Az üvegeket egy vas hordóban törtem össze 10kg –os kalapács segítségével. Óvatosan kellett törni, mert a szanaszét repülő üvegcserepek igen balesetveszélyesek voltak. 

Ezt a munkafolyamatot a 3cm vastag samott lapok elhelyezése követte. Vitákat szító örökös kérdés mindig, hogy samott vagy tégla legyen a kemence feneke. Számomra ez egy percig nem volt kérdés, tartósabbnak tartottam a samottot, de ezzel nem lebecsmérelni akarom a tégla fenekű kemencéket. Szíve joga mindenkinek kiválasztania a neki legmegfelelőbbet. A samott úgy került elhelyezésre, hogy egy egybefüggő megtömörített száraz folyami homok rétegre hígabb agyagot kentünk és ebbe nyomtuk bele a 3cm vastag samott lapokat úgy, hogy az 12-13cm-el beljebb ért a külső faltól. 

Minderre azért van szükség, hogy a kemence falát a samott mellé lehessen építeni. Ha teljesen kiengedtük volna a széléig és rá építettük volna akkor kivezette volna a samott a hőt, hamar hűlt volna a kemence és körbe megrepedtezett volna a hő tágulás végett. Az agyagba helyezett samott lapokat száradás után folyami homokkal kifugázzuk, illetve ha némi eltolódás keletkezett volna, akkor azt össze kell csiszolnunk. Nálunk erre nem került sor, egyenletesen sikerült leraknunk. Ez már maga a kész kemencefenék, aminek 90cm az átmérője. 

Ezt követően a kemence szájának kialakítása következett. Sokak szerint itt a téglát már agyagba kellene rakni, de mi inkább habarcsba raktuk, hogy minél stabilabb legyen. Semmilyen problémát nem okozz, nem vezeti ki a hőt, nekem bevált ez a módszer. 50cm magas és 45cm széles nyílást építettünk, ezen kényelmesen be lehet bújni az esetleges karbantartások elvégzéséhez. OSB lapból és cseréplécből készítettünk a boltívnek sablont. 

A kémény építése során szükségünk volt 3db PTH 1fm-s áthidalóra, kettőt a kemence kéményébe az ajtónyílás és a kemence szája fölé építettünk be, egyet pedig a grillező kéményébe szintén az ajtó fölé. Mivel nem vakoltuk be a kéményt a tégla natúron maradt, ezért a kémény összeszűkítéséhez a téglákat szögbe vágtuk, hogy jobban mutasson. 
A következő képsorok a kemence építés legszebb mozzanatait fogják tükrözni. Végre elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amelyiket nagyon vártam a kemence boltozatának az építéséhez. Ezt megelőzték azok az előkészületi munkák, mint például a 400db bontott tömör hódfarkú cserép háromfelé vágása és két sarkának lecsapása (kissé trapéz alakra), mindez vizes gyémántvágóval. Nagyon jó minőségű és állapotú cseréphez sikerült hozzájutnom. A korát tekintve több mint száz éves volt a ház amelyikről lebontották az 1890 –es években épült. Láthatóak voltak rajta, hogy kézzel készítették a készítőjének az újjnyomai láthatóak voltak a felületén.
Az előkészületi munkák közzé tartozott a ¼ m3 agyag beáztatása és időnkénti áttörése is. Keramikus agyagot kaptam egy fazekas ismerősömtől, nem sok dolgom volt vele szerencsére, jófajta, úgymond „kövér” agyag volt. Nem végeztem el az kockapróbát, látszott rajta, hogy ezt mindenképpen gyengíteni kell folyami homokkal, aminek az aránya 2 rész agyag és 1 rész homok volt, ehhez került még hozzá törek, amit fúrógép tokmányába fogott keverőszárral tettem egyneművé. Egy 20 l-es vödörbe raktam 2 nagy púpozott lapát agyagot, 1 nagy lapát homokot és 2 nagy marék töreket, mikor ezt összedolgoztam olyan állaga volt, mint a habosra kevert vajnak. A cserepeket mielőtt az agyaggal egymásra illesztettük volna, rövid időre vízbe mártottuk, hogy a nagy forróságban ne vonja el hírtelen az agyagból a nedvességet, lassabban, fokozatosabban száradjon. Nem tudtuk egyszerre felhúzni a boltozatott, mert júliusban 43°C fokos kánikula volt. Hajnalban hozzáfogtunk és 9-10 óra feléig bírtuk tűrni a meleget. Volt egy nagy napernyőm, napközben azzal védtem a félbehagyott boltozatot, hogy ne égesse a napsütés. 

Ahogyan nőtt a kemence boltozata, KemenceDoktor fokozatosan betapasztotta a belső falát, de nem ez maradt a végleges felülete, mikor teljesen készen lett, akkor belülről áttapasztotta az egészet még egy sorral. 

Beállt a kemence közepébe, beraktam neki a cserepet meg az agyagot és haladt sorról sorra, egyre feljebb. Semmilyen eszközt nem használt a körív kialakításához, szemre dolgozott, hihetetlenül jól. Ahogy becsatlakozik a boltozat a kemence szájához, ott egész cserepekből dolgoztunk, mindig berajzolta, hogy melyik részt vágjam le, ezáltal tökéletesen záródott a kemence köríve a kémény hátsó falánál. Szintén egész cserepekkel hidaltuk át a torok részt is, semmilyen idegen anyagot nem alkalmaztunk az áthidaláshoz és az építés során. 

És végre felkerült az „i”-re a pont! 
Ahhoz a fázisához érkeztünk a kemenceépítés projektnek, hogy már látszott, hogy mi lesz az egymásra rakott téglákból és cserepekből. Áll a kémény, kész az 1m belmagasságú boltozat, tapasztásra vár a kemence. 
A fórumban néhányszor felhozódik szóban ez a hálás munka. Tu-Ja barátommal bárkinek szívesen kitapasztjuk a kemencéjét ... Az enyémet mégis rábíztam KemenceDoktorra, Ő mégiscsak kényelmesebben elfért benne. 


Kívülről már lényegesen egyszerűbb és könnyebb volt tapasztani a talpától a búbjáig. Ez még nem a végleges tapasztás, csupán az egyenletlenségek kiegyenlítésére szolgál. 
Ezt követően került rá a híg agyagba mártott kenderszövet. Ez nélkülözhetetlen anyaga a búbos kemencének! Eggyé válik a tapasztással, erősíti, összetartja a kemencét, hiánya a kemence szétrepedéséhez vezethet egy nagyobb befűtés alkalmával. 

Mivel nem lehet kapni olyan széles szövetet ami egyben beterítené a kemencét, ezért több darabból kell bevonni úgy, hogy átfedést képezünk a szöveteken, így kötésben tökéletesen fogja egymást. Az íveknél fel kell hasítani a szövetet és gyűrődésmentesen rá kell simogatni a kemence falára úgy, hogy légbuborék ne keletkezzen alatta. 

A kenderszövet felrakása után a kemence megkapja a végleges külső agyagrétegét, ezzel lassacskán a vége felé érkezik az építés. 
Mondták már rá, hogy olyan a formája mint egy jó nőé, engem mégis egyfajta népművészeti agyagedényre emlékeztet, mégpedig egy köcsögre. Szépen száradt a levegő melegétől, igaz ekkorra már mérséklődött a kánikula, már csak 30°C körüli hőmérsékletek voltak ezért két héten át naponta begyújtottam egy nagy marék gyújtóssal. 
Szemmel látható volt, ahogy száradt, fehéredet kifelé a kemence belseje. 
Az eső felfűtés 5 kéve rőzsével történt és ennek a melegét kihasználva kenyérlángost sütöttünk. Bebizonyosodott, hogy jól dolgoztunk, kitűnően működik a kemence, szépen süt és nagyon jól tartja a hőt. A projekt oroszlánrésze elkészült, de még hátravoltak az esztétikai munkák a kemence meszelése a tégla balzsamozása, tető és burkolat készítése. 
Csináltunk egy 6×3 m –es betonplaccot, amit 10cm×10cm×8mm –es hegesztett acélhálóval erősítettünk meg, erre került a faszerkezetű pergola amit tatai körszeletvágású cseréppel fedtünk be. 

8 db 15×15 cm –es fenyő oszlopokon áll az építmény, ezt se bíztam a véletlenre. Mint már mondtam vagy megcsinálok valamit rendesen, vagy hozzá se fogok. Biztos vagyok benne, hogy nem szélvihar fog egyszer végezni vele! A padlózata kapott egy burkolást, amit flexibilis csemperagasztóba raktunk. 2 telet élt már meg, de kitűnően bírja a szélsőséges időt. 

Gondoskodtam a kemence téliesítéséről is, részben hogy védjem a kemencét a hótól, esőtől, részben pedig azért, hogy télen rossz időben is tudjunk kemencézni, ne érjen bennünket közvetlenül a hideg. Ezt úgy oldottam meg, hogy OSB lapokat csavaroztam az oszlopok közzé, így szinte minden négyzetcentimétert befedtem. Tavasszal lecsavarozom az OSB lapokat és egymáshoz fogatva beállítom a kemence mögé. 

Következő évben a kemence környezetének kialakítása került sor, DoktorÚrral készítettünk egy másik bográcsozó, szalonnasütő tűzhelyet, illetve térburkolóval raktuk ki körülötte. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amit már évek óta szerettem volna, rendezett lett az udvar, elkészült a kemence és a bográcsozó, már csak használni és élvezni kell a kerti konyhát. 

Élvezzük is, sok-sok finomságot készítünk benne, sült húsokat, kelt tésztákat, tököt, krumplit. 



Második éve üzemel a kemence, nagyon sok örömet okozott már a családunknak és barátainknak, életünk részévé vált, egy életformát képzett éppúgy mint a kemencebence.hu oldal. Sok barátra tettem szert a létének köszönhetően, megszínesítette az életemet, elsőként Tu-Ja kemence barátom, aztán szép sorba szinte az egész társaság.
Köszönöm ezt a kemencémnek és köszönöm ezt Nektek kedves kemence barátaim. Remélem sikerült kedvet csinálnom ahhoz, hogy mire Sándor, József, Benedek zsákjukban elhozzák a meleget és selymét a barka kitakarja, sok ember azt akarja, hogy kertjében egy kemence emelkedjen. Ennek reményében üdvözlök minden jelenlegi és leendő Kemence Barátomat! Tisztelettel: Darányi Gábor [DacaGaby] Nádudvar, 2009. március 1. |
udv. IMRE
Bocsánat, elírtam természetesen nem "fala" hanem a csapat másik FELE esküszik a samottra.
Cserépből stabilabbnak tartom a kemencét a sok agyag a fugák között jobban összetartja és a tapasztás is a fugákba kapaszkodik. Téglánál jóval kevesebb fuga van félő, hogy a belső tapasztás le is hullik használat során. A samott akkor éget, ha a használója nem ért a kemencéhez, nem tud úgy fűteni ahogyan kell. Az alábbi linket ha bemásolod a böngészőbe egy webalbum nyílik meg, ahol találsz a samottos kemencémben sütött kelt tésztákat, amik véletlenül sincsenek megégve.
http://picasaweb.google.hu/DacaGaby/DropBox?authkey=Gv1sRgCMWK9_LXluLJTA#
A fórumban is találsz képeket, regisztrálj és kérdez bátran kemencebarátaimtól.
http://www.kemencebence.hu/distribution/viewtopic.php?f=4&t=60
Üdv.: DacaGaby
Nagyon megtetszett a te búbos kemencéd és nyáron én is elkezdtem építeni egy hasonló
" búbost".
Jelenleg ott tartok, hogy kész van a kemencefenék fel van töltve üveggel és le van fedve egy vékony réteg folyami homokkal. Most jönne az a rész ugye , hogy híg agyagba beleágyazzuk a samott lapokat. Viszont az építés során egy pár cserépkályhás és kemencés megnézte a kemencémet és azt ajánlották, hogy ne samott lapokat rakjak kemence fenéknek mivel az nagyon fel tud melegedni és az ételek alja valamint a kenyér alja is meg fog égni. Azt ajánlották , hogy ugyanúgy nagyméretű téglából rakjam meg a samott helyett. Valamint a felső részt is megrakhatom felezett téglából nem kell hozzá cserép. Igaz én nem hódfarkúból akartam rakni, hanem sima hornyolt cserépből ( aminek a közepében hosszanti lyukak vannak) - azt mondták , hogy ez sem jó mert a cserép belsejében lévő lyukak szigetelnek és nem fog kellően átmelegedni a kemence.
Nagyon várom a válaszodat ,mivel a véleményedre sokat adok és addig nem akarom tovább rakni a kemencét.
Üdv : Martényi Péter
hol lehet kapni??? :D
külsö meret amit leirtak oda??? :)
Köszönöm szépen,értem miért kell a cserép,több agyag több kötőanyag jobb szigetelés,könnyebb építés a téglát nehezebb alakítani a cseréphez képest.A párom szeretné a búboskemencét,én a boltíves híve vagyok.Be lépek ahova mondtad és ha el kezdem a kemencémet meg szeretném én is mutatni az elejétől a végéig,remélem sikerül.Köszönöm a sok dolgot amit meg osztottál itt mindenkivel,nagyon sokat segített az építőanyag kiválasztásban.mégegyszer köszönöm a válaszod.
Üdvözlettel Farkas Tibor
Egy igazi búbos kemence tömör hódfarkú cserépből készül!
De ez nem jelenti azt, hogy téglából nem lehet építeni, lehet, csak kissé más technológiával. Ahhoz, hogy ívbe lehessen rakni a téglát lapjára fektetve középen kicsit rézsútosan (tehát nem merőlegesen) kell kettévágni. A téglából készült kemencét kicsit körülményesebb betapasztani, mivel legalább 4× kevesebb kötőanyag, vagyis agyag van boltozatban ezért a tapasztásnak nincs mihez kötődni, nincs mivel eggyé válnia, ezért a tégla faláról a fűtések folyamán le fog válni és az ételbe hullik. Ha mégis e mellet az építőanyag mellet döntesz javaslom, hogy belül ne tapaszd ki a kemencét az építés során jó minőségű "csengő" tömör téglát használj (semmiképpen ne legyen porózus), hogy belül egy viszonylag jó minőségű felületet kapj. Kívülről a kenderszöveten kívül én egy üvegszövettel is megerősíteném a "téglaépítményt", "biztos ami biztos" alapon.
Ez az egyéni véleményem, ha többet szeretnél megtudni a téglából épült búbos kemencéről, lépj be fórumba nyiss egy új topicot a "Kemenceépítés trükkjei" -ben és tedd fel kérdéseidet kemencebarátaimnak, több szem többet lát.
Kemencebaráti üdvözlettel: DacaGaby.
Azt szeretném kérdezni,hogy a sütőtér készülhet cserép helyett téglából is?Vagy mindenképp cserép kell hozzá a könnyebb formálás miatt.
Üdvözlettel Tibor
Megmondom őszintén, "nagy problémát okozol a kéréseddel"! Mégpedig azért, mert soha nem szoktam receptből sütni, főzni, csupán improvizálok, a szám íze szerint készítek mindent. De ha tudsz konkretizálni, akkor megpróbálom összeszedni a gondolataimat és leírom, hogy hogyan, milyen hozzávalókkal készítem el az általad kért ételt.
Sőt, tudok ajánlani még egy variációt! Ha privát üzenetbe elküldöd az e-mail címedet, akkor tovább tudok küldeni néhány recept gyűjteményt, amit egy kedves kemencebarátomtól kaptam.
Üdvözlettel: Daca
Kérlek írjál pár ötletet,receptet,az általad készített ételekről.
Üdvözlettel:Nyíri Miklós,új kemence tulajdonos.
Kemence Baráti Üdvözlettel: DacaGaby
a kérdésem az lenne hogy bármilyen fazekas agyag jó a tűztér elkészítéséhez vagy valami speciális kell??
a kiszerelésnél kilóban adják meg az árat, és a másik kérdésem az lenne hogy TE kb hány kilót használtál el?
várom mielőbbi válaszod
Susán Ádám
Kemence Baráti Üdvözlettel: Darányi Gábor
Köszönöm az elismerést! Kemence lakásban?! Naná, hogy kiváló! Magam is terezem a projektet, csak várok még vele 1, talán 2 évet, mert némi rombolással fog járni és össze akarom kötni a lakásfestéssel. Kívülről egy teraszról tervezem fűteni majd, hogy a tüzelővel való koszolás ne kerüljön be a lakásba.
Ahhoz, hogy további segítséget nyújthassak, adj meg egy e-mail címet, vagy regisztrálj és a fórumba küld el privát üzenetben.
Kemence Baráti Üdvözlettel: DacaGaby
U.i.: további "remekműveket" a barátom keze alól itt találsz még:
http://users.atw.hu/csabaszonyi/kezdolap.html
Gratulálni szeretnék a kemencédhez,a leíráshoz és a remek képekhez!
Én is imádok szabadban sütni, főzni és régóta tervezem egy hasonló "remekmű" építését. Eddig nem tudtam hogyan fogjak hozzá de a profi képekkel illusztrált leírásod után lehet hogy belevágok.Örülnék ha van még további infó vagy képek az építésről az elküldenéd emailban!
Szerited általatok készített kemence lakásban is megépíthető ? Hasonlót láttam Karcagon a tályházban. Az előtérben volt a kémény és a tüzelőnyílás a szobában a "búb" ami melegítette a szobát.
Üdv:Tibi
Gratulálok a kemencédhez és köszönöm, hogy ilyen részletes leírást, fotókat tettél közre! Nagyon nagy segítség!
Most kezdtem építeni a saját kemencémet, felmerült még néhány kérdés:
A cserép falazásához szükséges agyagba kell-e törek?
Ezen kívül, ha még van bármi fontos tudnivaló, információ, kérlek küldd el nekem a fenti mail-címre!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Nyekeczki Béla
Most olvasom csak, hogy idegenek megszólítanak, tanácsot kérnek tőled, magyarul sztárolnak!
Még nem tudom pontosan de majd kitalálom, hogy milyen részesedést kérek tőled a jogdíjakból amit ezen "fellépések" után bezsebelsz. Én mint managered joggal tartom tenyeremet aztán majd pottyan bele valami.
Vélemény?
K.B.Ü.
Tu-Ja
Dehogy haragszok, sőt örülök neki, voltak még így páran mint Te. Várom kérdéseidet a fórumban is!
Kéz- és lábtörést a kemence projekthez!!!
smonlaszló58@freemail.hu
Üdv.:bonsai
csak kalapot tudok emelni a munkád előtt.EZ IGEN.
Nagyon teszik a munkád látni, hogy szívből csináltad.
Örömmel megnézném a helyszínen is ha lehetséges - én is most készülök
épiteni kemencét. A TIÉD KIRÁLY.
Ha van időd válaszolj körlek.
Köszi
suvi@fritex.sk
Igen mindenképpen szükséges törek bele és ki kell ugyanezzel az agyaggal tapasztani a belsejét. Egyébként lépj be a fórumba és ott részletesen kivesézzük a dolgot: http://www.kemencebence.hu/distribution/viewforum.php?f=2
1,Mindenképp kell a belső tapasztás a cserépkemencénél?
2,Már a cserép közé is kell a törekes agyag, vagy ott még a sima is jó?
Köszönöm:zsolt
Nagyon szívesen vesszük a további képeket,leírásokat.Nagyon megörültünk neki!A mi kemencénk alapja ma lett kiásva,bevasalva.Szóval holnap jön a betonozás.Majd ha kicsit haladunk már küldök én is képet.A faépületről és a játszótérről is+ az asztalok padok stb...!Cím:tallertifani@vipmail.hu
Persze ha Bácsalmáson jársz szeretettel látunk,még egyszer GRATULÁLUNK!Üdv:Tallérék
Kemence Baráti Üdvözlettel: DacaGaby
Kívánom mindenkinek, akinek tervei közt van egy kemence megépítése, hogy minél hamarabb valósuljon meg a projekt!
Kemence Baráti Üdvözlettel: DacaGaby
Sok örömet és egészséget kívánok Neked és családodnak a csodakemencéhez!
Üdvözlettel,
Szabó Norbert
Nagyon finom munka gratula....
Minden elismerésem!
Az üvegtöréshez jól használható a betonkeverő, esetleg néhány vasdarab is mehet bele,
ami nem szorul meg a lapátok között. Azt hiszem ez a legbiztonságosabb módszer.
K.B.Ü. csaba
http://users.atw.hu/szonyicsaba/kezdolap.html
A fenti oldalon érhető el "DoktorÚr".
Boda György vagyok Szolnokról.Gratulálok eme iparművészeti remekhez!
Megszeretném kérdezni hogy a Kemence Doktor Úr elérhetőségét meglehet-e tudni(üzleti alapon)?
Ha tényleg sikerült eldöntened, hogy milyen kemencét szeretnél, és ráadásul "állítólag főzni is tudsz...." akkor gondolom sütni is és akkor nincs más hátra, mint hozzáfogni a kemence építéséhez! sok sikert hozzá!
Tavasztól ez legyen FÓKUSZ-ban!!!
Évek óta tervezem, hogy lesz nekem is kemencém. Egy hiba volt nem tudtam, milyen legyen hogy álljak neki. Most már tudom.
Köszönöm.
Üdv: Havasi László
Nos csak gratulálni tudok ehez a csodálatos kemencéhez!!!!!Sok munka volt benne de megérte:-)Nagyon szép!GRATULÁLOK!
Nagyon szep amit itt csinaltal,a leirassal egyutt.
Azthiszem ez tenyleg ez tenyleg lehetETALON sokunkszamara.
Lehet irigykedni.
Hasznald tovabbrais egeszseggel legyen sok oromod benne.
Nagyon szép,Gratulálok haver !
Ez nekem maga hindiül: ताज महल, perzsa nyelven: تاج محل) magyarul csak egyszerűen a Tádzs Mahal.
Legszívesebben cenzúráztatnám műved az ÁNTSZ-szel, akik valószínűleg nem javasolnák a leírásod és fényképeid terjesztését, mivel járványos hepatitist okozhat (azaz valóban sárgít). Nagyot alkottatok, ráadásul kettesben. Egyiptomban rabszolgák ezrei haltak halált hogy ilyen maradandót építsenek.
Most látom, hogy jó emberbe ment a birsalmapálinkám. (Ha én is ilyet tudok tőle alkotni, már száguldok is haza és nyomok egy kancsónyival belőle.) Tényleg remekmű, használjátok sokáig egészséggel!
Angyarpi
Erről személyesen gondoskodok, Boros Imre (Piócás) barátom horgászegyesület honlapjának a szerkesztője, illetve most jöttek az ötleteim, több honlapra fel tudom rakatni a linket, de ezt majd privátba.....
Természetesen örülünk neki, ha valaki más oldalon elhelyez ide mutató linket. Nemhogy elhelyezhető, hanem szinte már kötelező is :)
...jut eszembe, az a sült fogas még mostanáig sem lett elkészítve.
És ha nincs akadálya, két hozzám közel álló oldalon publikálhatom-e az ide mutató linket?
.......teljesen elérzékenyítettetek. Ezt a kis összefoglalót nektek köszönhetem, mert a Ti javaslatotokra ragadtam "tollat, papírt" és foglaltam össze a kemencém építésének a menetét, magamtól nem tettem volna, nem ültem volna egy majdnem egész péntek éjszakát a gép előtt. De mivel Ti kértétek, ezért szívesen megtettem. Közel két éve nem is gondoltam volna, hogy a hobbifotózásom valaha ilyen célt szolgálhat. Örülök neki és természetesen büszkeséggel tölt el!
Paul! Július volt, 43°C fok a pólót a fürdőnadrágot és a szemüveget csupán a fotó kedvéért vettem fel, különben a bőrömből is kibújtam volna, ha tehettem volna.......
Ez aztán nem semmi, gratulálok, amíg olvastam a cikket, már fel is építettem magamban a kemencémet. :D
Tényleg nagyon szép.Sőt CSODÁLATOS.
Lenne egy észrevételem, írtad az üveg törésénél, hogy óvatosan kell törni, mert nagy a balesetveszély, látom rajtad volt védőszemüveg, tehát a védelem meg volt. :D :D :D :D
Vagy belülről a védőital védett az esetleges balesettől?
Üdv: Paul
Mégegyszer GRATULA, nagyon szép kemence!
Mély főhajtással tisztelgek előtted és KemenceDoktor barátod előtt! Munkálkodásotok olyan kemencét eredményezett ami méltán lehet példaértékű a búboskemencét építeni szándékozóknak. Minden mozzanatában látszik, hogy feltétlenül törekedtetek a minőségi és nagyon percíz munkára. Már régóta tudod, hogy búbosban a te kemencéd számomra az etalon. Azt végképp nem tudom mivel vívtam ki megkülönböztetet figyelmedet személyem iránt de jólesett, hogy a cikkben több alkalommal is említés teszel rólam.
Mély főhajtással gratulálok a cikkhez és természetesen a kemencéhez is!
Kemence Baráti Üdvözlettel:
Tu-Ja
Nem vagyok egy irigy ember,(sic) de most besárgultam!Ez igen!!!!!!!!!!!! Ezek után kinéztem az udvarra, (tök sötét van)de látom a saját kemencénket.Szerinted bekattantam???? De Grrrrrrrrrrrratula!!!!
enged meg ,hogy gratuláljak eme remek kerek
leíráshoz
k.b.ü.richie