Az ideális kertikonyha építésének segédlete 7 részben – 7. rész

A kerti konyha legfontosabb és egyben legkényesebb eleme a kemence! Az üzembe helyezés, használatbavétel a többi gasztróépítmény-elemnél nem kíván különösebb odafigyelést, nincs külön módszere, csak annyi, hogy az első használatnál óvatosabban vegyük használatba, óvatosabban fűtsük fel üzemi hőmérsékletre, így elkerüljük a repedések kialakulását. A repedés kialakulása a hőtágulás következtében bekövetkező természetes jelenség. Az első felfűtéskor megjelenő repedések a használat során később is megjelennek. A repedés nagysága azonban már lényeges. Ha gyorsan végezzük el a felfűtést, nagyobb méretű repedések jelentkeznek és ezzel együtt a nagyobb méretű elmozdulás következik be, amely már a kihűléskor nem tér vissza az építési állapotába, megkezdődik a tönkremenetele. Az óvatos felfűtés hatására létrejött pókháló szerű repedések lehűléskor eltűnnek, statikai elváltozást nem okoznak. Erre törekedjünk!

A kemence szárítása, próbaüzem       

Ne féljünk a kemencétől! Vásároljunk egy évre való száraz, kemény tűzifát és kezdjük el a kemence kiszárítását!

Én az akácra esküszöm! 

Begyújtáshoz ne használjon alkoholt, benzint vagy egyéb tűzveszélyes anyagot! 

Az első begyújtást óvatosan kell elvégezni. Aprítson begyújtósnak tűzifát. Olyan hasábot válasszon az aprításhoz, amelyikben nincs göcs. Az akácfa nagyon jól hasad. Hasogasson minél vékonyabb begyújtóst és vastagabbat is, hogy átmenet legyen a hasábfa és a begyújtós között. A Max. 2 kg apróra vágott tűzifát papírral vagy kereskedelmi forgalomban kapható begyújtóssal gyújtsa el. A papír sokkal jobb. Rakjon be a tűztérbe a tévőn belül 2 darab hasábot egymástól 10-15 cm-re, olyat, aminek van kérge, úgy, hogy a kéreg lefelé és befelé nézzen. Ebbe a csatornába helyezze be a lapra szétválasztott és akkor közepesen-lazára összegyűrt 2-3 ívet. Erre rakja rá nem párhuzamosan a begyújtóst és egy-két közepesre hasított fát is. Gyújtsa meg a papírt és helyezze be a tévőt.

Kemence tűzterében a levegőadagolást a belső ajtóval / tévővel / kell szabályozni. Normális esetben a tévő és a kemencenyak falazata között 2 újnyi távolság a megfelelő. Ne hagyja ott a tűzet, mert most még szükség lesz a beavatkozásra. Az első begyújtások alkalmával a tűztérben az építési vízből és a fának a nedvességéből adódó vízből, de a berendezés további részeiben is vízgőz keletkezik. Ennek hatására a tűz hőmérséklete, nagymértékben lecsökken, szinte elalszik. Ekkor a tűztérben az ajtónyílások csökkentésével nagyobb áramlási sebességet kell létrehozni, melynek hatására a füstös vízgőz a kémény irányába áramlik, kiürül a rendszerből. A gyorsabb áramlás tűztérbe ismét tiszta égési levegőt hoz be, így az égés felgyorsul,újra hő keletkezik …. és ismét gőz. Ekkor van Önnek dolga. Ha ebben a periódusban az ajtót kinyitná,/NE TEGYE!/ vagy a tévőt kivenné, az áramlás teljesen leállna, a füst az ajtón keresztül távozna, mert a rendszernek itt van a legkisebb ellenállása. / ettől füstösek a kemenceajtó feletti felületek/A folyamatos és többször megismételt szárításnak az eredményeként egyre kevesebb építési víz marad a szerkezetekben, míg végül teljesen a kemence teljesen kiszárad. A szárítás nagy odafigyeléssel, napi 6-8 órás, folyamatos, lassú terheléssel akár 3-4 nap alatt is elvégezhető. Napi 1-2 begyújtással több hétig is eltarthat.

Szárítás alatt lévő berendezést felfűtött állapotban lezárni tilos!

A tűztér vagy kemence belső felülete a szárító fűtéskor kátrányos, kormos lesz, majd az egyre szárazabb környezetben a magasabb hőmérséklet hatására  egyre tökéletesebb égéssel a korom és a kátrány is eltűnik, leég. A száradás fokát ez a jelenség pontosan jelzi. A szárítást lehetőleg az a személy végezze, aki majd a felfűtést is fogja!A szárításkor ismerjük ki a kemencénket. 

A kemence, kerti konyha üzembe helyezése.

 „Na, végre használhatjuk?” 

Mikor szabad üzembe helyezni egy kemencét és kerti konyhát?

  • Ha statikailag megfelelő alapokra történt a megépítése
  • Ha megfelelő a hőszigetelés a szükséges felületeken
  • Az érintési hőmérsékletnek megfelelően alakították ki a külső felületeket
  • Tűzbiztonsági védőtávolságok betartása esetén /szomszédos szerkezetek, épületek/
  • Nádtetős épületnél a kéményen szikrafogó elhelyezése megtörtént
  • Használat közben a rendszeres felügyelet biztosított

Tüzelőanyag: Faszén, vagy száraz, /Max 20 % nedvességű/ lehetőleg kemény, egyenletes méretűre vágott, hasított tűzifa. Ajánlott méretei: hossza legfeljebb 35 cm, 10 cm körüli vastagságú.

 A tűzifa nem lehet festett, telitett vagy műanyaggal szennyezett!

A nedves fával történő fűtés akár 40 % hőenergia veszteséget is jelenthet és káros kátránylerakodást

okoz  a tűztérben, füstjáratokban és a  kéményben is.

Egyéb tüzelőanyag használata tilos!

 A berendezések használatba vétele előtt a beépített anyagokban lévő belső nedvességet és az építés során bekerülő, építési vizet ki kell szárítani!

Használatba venni csak a szárító fűtés után szabad.                                

Kemencében az első próbasütéssel akkor célszerű próbálkozni, ha a belső felület 80%-a már tiszta,

a felületekről a kátrány és a korom leégett.

A kemencében történő sütést-főzést kis adagokban, tapasztalatokat gyűjtve szabad megkezdeni.

Ez az időszak a folyamatosan javuló változásaival komoly tapasztalatokat adhat a későbbiekben, a részlegesen felfűtött állapotokhoz.

A kemencék felfűtése használathoz a szükséges, teljes famennyiség tűztérbe való berakásával kezdődik. A fa berakásának nincs különösebben rendszere, de a tűztalajra, kemence fenekére rakott hasábokat az íves oldalával lefelé rakjuk be, így nem „árnyékolja” le a hőtároló felé a hő közvetítő felületet és az égés is könnyebben végbemegy, könnyebben aláég.

Az így berakott fát a tévőn belül papírral és hasogatott gyújtóssal kell meggyújtani.

A fa elégetésének időtartamát a tévő beállításával szabályozhatjuk, amely 2-3 óra között változik a fa minőségének és mennyiségének függvényében.

A felfűtés akkor megfelelő, ha a tűztér palástjáról a kátrány leégett.

A kemencében történő sütés-főzés megkezdése előtt az el nem égett parazsat, pernyét és hamut az ajtó és tévő közötti, zárt parázsaknába kell belehúzni, az erre rendszeresített szerszámmal.   / A parázs továbbhasznosítható a bográcshelyen vagy a grillezőben is./

Ekkor a kemence használatra készen áll.

Az ételek behelyezése után a tűzteret teljesen le kell zárni.

A sütés-főzés folyamata bármikor ellenőrizhető, mert a kemence a nagy hőtárolása miatt visszamelegszik, és a folyamat folytatódik.

 Ha meghibásodást észlelünk, a használatot azonnal fel kell függeszteni!

A tűztereket, hamuzókat /parázsaknát/ minden használat előtt ki kell takarítani.

Füstjáratokat, kéményt, évente legalább egyszer ki kell tisztíttatni.

Szerezzünk be jó recepteket és jöhetnek a kemencés élmények! Jöhetnek a vendégek!

„Mi is szeretünk enni. Reméljük a kemencével kreatív programok és élmények várnak ránk”

„Felfűtöttük a kemencét, sütöttünk benne tésztát is, húst is. A pizza egy picit megégett, a húst tovább kell párolni, de így is ehető volt”.

Ez az a pont, ahol már ismerjük a kemencét, majd még finomíthatunk rajta, de már éles programot is szervezhetünk . A rendezvény nagyságával még mindig óvatosak legyünk, mert az ételek ilyenkor az újdonságuk miatt jobban fogynak.

„Hm.. Nagyon finom…., Teljesen más, mint a gázsütőben….”

És csak eszünk és eszünk, azt vesszük észre, hogy elfogyott. Ebédre éppen ( ? ) elég lett.

Délután közös elfoglaltságok /kártyaparti, sörözés, politika, divat, kitárgyaljuk a fogyókúrát, stb.…

Estefelé… „ ha már itt vagyunk,próbáljuk ki a grillezőt is” .

A háziasszony erre az esetre is felkészült.  Maradék nyers húsok fűszerezése, pácolása.

A fiúk a grillezőt készítik elő, faszén elgyújtása és a húsok sütése következhet.

Érdekes, hogy ebben a férfiak is szeretnek segíteni. Ahogy elkészül egy szelet, már is van

gazdája. Háziasszony nem győzi learatni a dicséreteket.

„ Csodálatos volt a grillszelet, de délben, a kemencében sült csülök…?!”

Eltelt egy nap. Azt érezzük, hogy a mai étkezés nem csupán a vegetáció részét képezte, hanem új, színes programot adott.

„ Jó lenne, ha a helyszín is változhatna……! Ők nem akarnak a kertjükbe ilyet?….!!”

Az esti programoknál már kellemesnek érezzük a lakást /a kert után is/, nincs füst és ételszag, a mosogatás is kint lezajlott. A parti kellemetlen része elfelejthető.

Engedjék meg, hogy a közös érdeklődésünk felett történt elmélkedés után emlékeztessem Önöket az eredeti ajánlatomra és megismételve azt, várom személyes találkozásunkat.

Ha kérdése van, keressen személyesen, telefonon vagy e-mailben.

Pap Lajos István

Dél-Balatoni Kemencés Udvar Balatonendréd,

Tel: +3630/377-5960; E-mail: paplajos@vidanetmail.hu