A kemence neve „Ödön”

Már jó pár éve foglalkoztatott a gondolat: egy KEMENCE építésére. Még emlékszem nagyanyám által a kemencéjében sütött kenyér ízére …, pedig már nagyon régen volt …

Szerencsére a Kemencebence oldalát megtalálva nagyon sok hasznos tanácsot kaptam építésről, sütés-főzésről, amit ezennel is szeretnék megköszönni. Most, hogy már egy jó éve mindenki megelégedésére beüzemeltük „Ödönt”, elmondhatom, hogy megérte a fáradozást.

Az építkezés 2009 nyarán indult. Az udvar végében találtam meg a kemence helyét, itt indult el az alap kiásása. A munkában kisebbik fiam segített.

A kemence neve "Ödön" 1

A kemence neve "Ödön" 2

Vasalás, zsaluzás, betonozás, és már készen is volt az alap.

A kemence neve "Ödön" 3

Mindenképpen olyan kemencét akartam építeni, aminek az alépítménye kőből van falazva. Ugyan kőfalat még nem építettem, de egyszer mindent el kell kezdeni. Vettem egy utánfutónyi lókúti követ, és nekiláttam a faragásuknak.

A kemence neve "Ödön" 4

Az elejére boltíves fatárolót gondoltam ki, ehhez rendesen kellett igazítani a köveket. Az időközben elkészült tűztér sablon adta a méretét a boltívnek. A képen még nikecell „habarcsba” rakva próbáltam összerakni a boltívet. A leendő tűztér alatti teret majd mindenféle építési maradékkal, törmelékkel szándékoztam feltölteni, ezért a belső vázat szintén maradék béléstestekből falaztam.

A kemence neve "Ödön" 5

A kemence neve "Ödön" 6

A bitumenes szigetelő lemezen indult a falazgatás. Munka után néhány kő kifaragása, majd bebetonozása. Ez a műsor ment egész nyáron.

A kemence neve "Ödön" 7

A kemence neve "Ödön" 8

A csapadékos időjárás miatt folyamatosan takargatni kellett a szerkezetet. Közben sikerült egy jó raklapnyi bontott agyagtéglát szerezni egy kollégámtól. Ami neki nyűg volt, nekem kincs. Mikor felértem a végleges szintre, a túllógó köveket szintre vágtam.

A kemence neve "Ödön" 9

A tűztér alját feltöltöttem, majd kialakítottam a tört üveg helyét. Kapott egy betonréteget kiegyenlítésnek.

A kemence neve "Ödön" 10

Ennyire futotta 2009-ben. Takarás, téliesítés, tervezgetés, ezek maradtak a télre.

A kemence neve "Ödön" 11

A 2010-es év az üvegezéssel indult. Az üvegtárolót körben és alulról kibéleltem 5 cm kőzetgyapottal, a belső oldalra reflektornak sima háztartási alufóliával béleltem ki. Ebbe került a tört üveg. Én is gyűjtögettem mindenféle üveget (boros, pálinkás, törött táblaüveg), de már az elején látszott, hogy ez így nem lesz nyerő. Egy kósza ötlettől vezérelve megkerestem a helyi üvegest, aki csak annyit kérdezett, hogy mennyi üveg kell. Három húsos ládányi törött tábla és katedrál üveggel már megvolt a kívánt mennyiség.

A kemence neve "Ödön" 12

A kemence neve "Ödön" 13

A tetejét hőálló habarccsal lekentem, majd kapott egy 4 cm-es samott réteget, amit szintén lesimítottam. A falazáshoz meleg helyen hőálló habarcsot (Rath) használtam, nem volt olcsó, de legalább drága volt.

A kemence neve "Ödön" 14

Tűztér sablont a helyére, megindult a sugárirányú téglapakolgatás. A téglaközöket tégladarabokkal, habarccsal ékeltem ki. A tűztér 80 cm x 100 cm-es.

A kemence neve "Ödön" 15

Aztán egyszer csak körbeértem…

A kemence neve "Ödön" 16

Kivettem a sablont, és nem dőlt össze…

A kemence neve "Ödön" 17

A 2010-es nyár is folyamatos esőzésekkel telt, a takarásra mindig figyelni kellett. Első kéményes kemencét terveztem építeni, így a belső ajtó befalazásával folytattam. Körben agyagtégla, felül samott tégla lett beépítve. Mielőtt a hátsó oldalt befalaztam, kapott a tűztér belseje egy tapasztást. Próbáltak lebeszélni róla, de nekem egyévi intenzív használat után sem repedezett meg, nem esett le.

A kemence neve "Ödön" 18

Befalaztam a tűztér hátsó falát, ezt nem hosszában, hanem széltében rakott téglafallal falaztam, mivel maradt némi tört üvegem, két réteg téglafal közé raktam egy 5 cm-es üvegréteget.

{loadposition daca1}

A kemence neve "Ödön" 19

A kemence neve "Ödön" 20

Rögzítettem a külső ajtó keretét, majd megkezdtem a körbefalazását. Itt már használtam díszítésre, dekorációra beton téglakövet is.

A kemence neve "Ödön" 21

A kemence neve "Ödön" 22

Sikerült szereznem saját monogramos, gróf címeres téglát, ezeket is beépítettem.

A kemence neve "Ödön" 23

A külső ajtó keretét téglakővel falaztam körbe. A tetejét is boltívesre készítettem. A szorosan illeszkedő téglák közét finom fagyálló csemperagasztóval öntöttem ki. Egy kis zsalu, meg némi ragasztószalag gátolta meg a ragasztó kifolyását, és tartotta vonalban a téglákat.

A kemence neve "Ödön" 24

A kemence neve "Ödön" 25

És egy pillanatfelvétel az építőről…

A kemence neve "Ödön" 26

Csak próbaképpen, hogy hogyan fog kinézni ajtóval…

A kemence neve "Ödön" 27

A kémény kezdete. Samott lapból kivágni 15 cm-es átmérőjű kört nem volt egyszerű. A folyamatosan szűkített falazat tetejére került. És itt meg is állt a kémény építése. Nem akartam addig emelni a kéményt, amíg takargatni kellett az eső elől a szerkezetet.

(Robrt megjegyzése: A 15 cm-es kör szűkítést nem tettem volna bele, mert ezzel a kémény átmérője jelentősen leszűkül. Ez könnyen lehet oka később a kis huzat miatti ajtó előtti kifüstölésnek. Javaslom, hagyjuk minél nagyobbra. pl 30cm x 30cm)

A kemence neve "Ödön" 28

Először a donga vízhatlanítását kellett megoldani, bele sem mertem gondolni, hogy mi lett volna, ha egy kiadós eső az agyag alapú habarcsot kimossa… Megindult a külső hőszigetelés. Első körben egy már megszokott alufólia reflektor, majd 5 cm kőzetgyapot került beépítésre.

A kemence neve "Ödön" 29

A kőzetgyapotot leszorítottam üvegszálas hálóval és a merevség miatt kapott az alapozásnál megmaradt vashálóból. Ezt csavarokkal rögzítettem az alpzathoz.

A kemence neve "Ödön" 30

Ezután 4 cm-es nikecell csíkokat ragasztottam az üvegszövetes vashálóra. Az üveghálót úgy raktam, hogy majd a nikecell burkolat felszínére vissza lehessen hajtani.

A kemence neve "Ödön" 31

Az első réteg ragasztó után még nem volt megfelelően sima a felület, ezért kapott még egy 1 cm-es nikecell borítást, de ez már nem csíkokban, hanem tábla méretben lett ráhajlítva a dongára. Így már nem volt darabos a felület.

A kemence neve "Ödön" 32

A hátoldal is megkapta a burkolatot.

A kemence neve "Ödön" 33

A visszahajtott üvegszálas fóliával megkapta az utolsó réteg ragasztó. Itt már száradás közben látszik.

A kemence neve "Ödön" 34

Elindult a kémény falazása.

A kemence neve "Ödön" 35

De csak addig, amíg elérte az elkészült donga síkját.

A kemence neve "Ödön" 36

Kezd kemence formája lenni. Előtérben a tervezett kémény összeállítás.

A kemence neve "Ödön" 37

Nem bírtam volna ki, ha nem rakhatok egy pici (hangsúlyozom: pici!) tüzet.

A kemence neve "Ödön" 38

A kemence neve "Ödön" 39

Megnyugodtam, égett rendesen a ráillesztett kéménycsővel.

A kemence neve "Ödön" 40

A vízhatlanítás következő fázisa a felület külső vakolása vízhatlan vakolattal. Ehhez első ütemben a kemence elejét is levakoltam.

A kemence neve "Ödön" 41

Száradás után takargatás, maszkolás, mélyalapozás következett.

A kemence neve "Ödön" 42

A kemence neve "Ödön" 43

Majd a színezés. Itt is a házunk színezéséből megmaradt anyagot használtam. Maga a külső színező szilikongyanta alapú, eső nem megy át rajta.

A kemence neve "Ödön" 44

Most, hogy az eső elől már nem kell takargatni a szerkezetet, folytatódhat a kémény építése. 15 cm-se füstcsövet építettem be, körben kőzetgyapot szigeteléssel. Maga a kémény a színes beton téglakőből épült.

A kemence neve "Ödön" 45

Lassan a kémény is eléri a végső magasságát.

A kemence neve "Ödön" 46

A kémény tetejére a sapkát a földön öntöttem (egy kis színezett) betonból, majd ragasztóval a helyére illesztettem. És elkészült… Legalábbis ekkor még azt hittem.

A kemence neve "Ödön" 47

Száradás után az első komolyabb felfűtés.

A kemence neve "Ödön" 48

És az első napi sütés eredménye. A pizzás dobozok senkit ne tévesszenek meg. „Nulladik próbálkozás” : a teljesen felfűtött kemencébe betoltam az első kenyeret. Már az gyanús lehetett volna, hogy mikor a lapátról lecsúszott a tészta, elkezdett sisteregni. 20 perc után meg akartuk kicsit spriccelni vízzel, de aztán kivettük. Mindenki el tud képzelni egy kenyér formájú szénkupacot… azt nem fotóztam le. Azért ami utána sült, már rendben volt.

A kemence neve "Ödön" 49

Sütögettünk, sütögettünk (meg is látszik az ajtó fölött), közben sokszor esett az eső. A madarak is állandóan megtisztelték Ödönt, úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy mégiscsak kellene tető a feje fölé. Beton lábakon álló szerkezetet terveztem. Legyen egy kis hely asztalnak, padnak. Lehessen kiülni, sütéskor kipakolni.

A kemence neve "Ödön" 50

Ennek az anyagnak még a tél előtt a helyére kellene kerülnie. Közben elkészült a térkövezés is.

A kemence neve "Ödön" 51

Igyekeztem, hogy tél előtt elkészüljön, ment a gyalulás, csapolás napokon keresztül. Összerakás után festegetés. Egy esti felvétel a tetőről. A tető miatt a kémény nyílása nagyon közel került a tető fedéséhez (bituminzsindely), félő volt, hogy a nagy hő felgyújthatja, ezért meg kellett emelni a kéményt.

A kemence neve "Ödön" 52

Késő őszre elkészült, a magasabb kémény jót tett a huzatnak is. Még egy kis bádogozás a kémény körül, és jöhet eső, hó…

A kemence neve "Ödön" 53

A kemence neve "Ödön" 54

Még kapott némi merevítést, belül is térkövet, máris lehet esőben, hóban sütkérezni.

A kemence neve "Ödön" 55

Üzemképes hóesésben is.

A kemence neve "Ödön" 56

Karácsonykor 2 db pulyka üdült benne egyebek mellett.

A kemence neve "Ödön" 57

Ezzel a képpel búcsúzom. Azóta is sütögettünk folyamatosan majdnem minden hétvégén. A húsok, kenyerek, pizzák mellett kuglóf, pogácsa, rétes sült, levesek főttek. Rászoktunk arra, hogy a szombati sütögetés végén bepakoltunk a 200 fokos kemencébe egy (két) tepsi húst, és jó éjszakát kívánunk neki. A vasárnapi ebéd előtt a meleg kemencéből kivett húsoknál jobb nem is kell.

Kezdetben a saját gyártmányú lapátról pakoltam be a sütnivalót, de aztán vettünk pizzasütő formát, az alja lyukacsos, sokkal kényelmesebb a pizza sütés. Rákerül a tészta és a feltét, és mint egy tálcát lehet vinni a kemencébe. Azóta beépítettem egy hőmérőt is, lehet figyelni a sütési hőmérsékletet.

Egy dolgot azért vegyen figyelembe minden leendő kemence tulajdonos: a jó kemence ismérve, hogy a gazdája előbb-utóbb hasonlítani fog rá… (méretben)

Smidla József

 

Könyvajánló (A képre kattintva megrendelhető):

Sabján Tibor - Kenyérsütő kemencék A kemence neve "Ödön" 58 A kemence neve "Ödön" 59 A kemence neve "Ödön" 60